Megjelent az I Love Tisza-tó!

2021-03-18 10:44:53

Már kapható az I Love Tisza-tó magazin 2021. évi tavaszi száma! 

 

Tiszafüred városa hívta életre 2018-ban az I love Tisza-tó magazint abból a célból, hogy az összefoglalja és bemutassa a tó turizmusát az érdeklődők számára. A magazin népszerűsége az elmúlt években egyre csak nőtt: amíg kezdetben 76 oldalon jelent meg a magazin, addig mára már 120 oldalasra bővült. A magazin évente kétszer, tavasszal és nyáron jelenik meg, de a korábbi megjelenésekben található információk sem avulnak el, szinte mind aktuális a mai napig. 

A március elején megjelent legfrissebb számban az alábbi témákról olvashat: 

  • Tisza-tó jelenjéről és jövőjéről: Hubai Imrét, a Tisza-tavi Térségi Fejlesztési Tanács és a J-N-Sz megyei közgyűlés elnökét, valamint Ujvári Imrét, Tiszafüred polgármesterét kérdeztük
  • Bemutatkoznak a Tisza-tó települései: Tiszafüred, Abádszalók, Tiszanána, Tiszaderzs, Sarud, Poroszló, Egyek, Tiszabábolna, Tiszacsege, Karcag, Kunmadaras, Berekfürdő.
  • Az Alföld Szíve Térségi Turisztikai Egyesület az elmúlt hónapok Tisza-tavi eseményeiről, újdonságairól számolt be.
  • Megtudhatod, miért fontos és hogyan működik a kiskörei vízlépcső.
  • A Tisza-tavi Ökocentrum igazgatóját, Kis Jánost kérdezik, hogyan vészelték át az elmúlt hónapokat a bezárás miatt és hogy milyen tervekkel tekintenek a jövőbe.
  • Bringatúra-ajánlóban az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ ajánlásával a Hortobágyi e-bike túrák csábítanak több helyszínes kirándulásra és a Tisza-tó kicsit ismeretlen szakaszát, a Tiszafüred és Tiszacsegei területet mutatjuk be.
  • A Hortobágy kevésbé ismert csodáját, az Egyek-pusztakócsi mocsarak titokzatos világáról is olvashatsz, amit túravezetővel vagy egyedül, e-book segítségével is felfedezhetsz: megismerheted a madárrepatriáló központot, a Górés tanyát és a Fekete-réti mocsarat, amit egy mini Tisza-tónak is nevezhetünk.
  • A Tisza-tó ismeretlen, titokzatos erdejét, a Tiszádi őstölgyes 200-300 éves kocsányos tölgyeit is bemutatják és azt, hogyan éltek itt hajdanán az emberek.
  • Abádszalók településének támogatásával két túrát is ajánlanak: az egyikben a Telekhátra kalauzolunk el, míg a másikban a Nagykunság legmagasabb pontjára, a Király-halomra. Az utóbbin -egy legenda szerint- maga Szent István is letáborozhatott, amikor az abádszalóki révnél a besenyők megtérítésén dolgozott.
  • A Tisza-tó titkokat hordozó templomairól és kápolnáiról is olvashatsz: a puszta közepén álló Szent Móricz kápolnáról, a kurgánra épület tiszaörsi temetőről és az ott található kápolnáról, a tiszaszentimrei református templomban található pecsétes téglagyűjteményről, valamint a tiszderzsi, 13. századi Domonkos-rendi templomromról.
  • Csónaktúra-ajánló a tiszaderzsi Kárász kikötő és a Csónaktúrák a déli Tisza-tó térségében csapata állította össze: nekik köszönhetően hat vízitúra-útvonalról olvashatsz.
    A tiszafüredi Szabics kikötő és szabadidőpart megannyi élménnyel és kikapcsolódással vár: történelemmel, túrákkal, vízitúrkkal és pihentető programokkal!
  • A Tisza-tavi Sporthorgász Nonprofit Kft. rendszeres szerzője a magazinnak, akik most bemutatják a tó horgászati lehetőségeit.
  • Bemutatják azokat a madarakat, akikkel gyakran találkozhatsz a kirándulásod során, de mellettük a vízi világot képviselő két halat is részletesebben megismerhetsz – utóbbiban a Tisza-tavi Sporthorgász Nonprofit Kft. segédkezett szakmai tapasztalatával.
  • Bemutatják Tiszadüred, Tiszaderzs, Abádszalók, Tiszanána-Dinnyéshát, Sarud és Poroszló azon helyeit, ahol elvonulhatsz a világ zajáról, de mégis egy karnyújtásnyira lehetsz a civilizációhoz!
  • Az idei nyár egyik fénypontjáról, az országossá fejlődő Tisza-tavi Fesztiválról is olvashatsz, tudniillik a Velencei-tavon és a Balatonon is találkozhatsz a koncepcióval a jövőben.
  • Berényi László által írt Nánai vadvirágok című könyvét ajánlják a kirándulásodhoz, amelyben megismerheted Tiszanána múltját, legendáit és a múltszázadi mindennapi életét.
    A Villa Holiday Poroszló varázsaltos vendégházát mindenképp érdemes kipróbálnod, hiszen belépve olyan érzésed támad, mintha haza mentél volna!
  • Bemutatják a Tisza-tó jelenleg működő hat kilátóját és a jövőben megépülő háromról pedig a nyári lapszámban olvashatsz.
  • Kövér Gábor szokásos receptajánlója sem maradhat ki: most medvehagymás, burgonyás nudlit ajánl zöldfűszeres csirkemellel és desszertként pedig rácsos almás pitét
  • Mindezt pedig a Tisza-tó turisztikai szolgáltatóinak ajánlataival fűszerezzük, akiket szívből ajánlunk, hiszen remek szakemberek, akikre nyugodtan rábízhatjátok magatokat a kirándulásotok során. Náluk megtalálhatod a magazint is.

Hogyan juthatsz hozzá a magazinhoz?

A Tisza-tó környékén ingyenesen érhető el a benne szereplő partnereknél. Az ország minden hírlapárusító helyén is elérhető 790Ft-os áron. Ha pedig online szeretnéd elolvasni, akkor kattints ide! 

A Tisza-tó környékén itt találod meg:
TISZAFÜRED
Tiszafüred Város Önkormányzata – Tiszafüred, Fő u. 1.
Szabics kikötő – Tiszaörvény, a Mohári út legvégén, a gáton balra
Tisza-tavi Sporthorgász Nonprofit Kft – Tiszafüred, 1442/50 helyrajzi szám
Tisza-tavi Kerékpáros Centrum
Patkós Csárda – Tiszafüredről Egyek felé a 33-as főúton
Villa Lenka – Tiszafüred, Poroszlói út 7.
Albatrosz kikötő – Tiszafüred, Szabadstrandtól nem messze
Hotel Hableány – Tiszafüred, Hunyadi út 2.
Otthon Centrum- Tiszafüred, Piac tér 7.
Tourinform Iroda- Tiszafüred, Fürdő utca 29.
Patkós Motel- Tiszafüred, 33-as főút egyeki elágazás
Dieter’s Camping- Tiszafüred, Fürdő út 9.
Nemzeti Étterem – Tiszafüred, Fő u. 8.
Tisza-tói Tüzép-telep és Fészek Áruház- Tiszafüred, Rét út 10.
Csónakázás a Tisza-tavon, tiszafüredi indulással- Tiszafüred, Kistisza út 1. ( Városi kikötő)
Fapuma Street Food- Tiszafüred, Húszöles út 24/D
Józsa Kft.- Tiszafüred, Igari út 61.
Membránvill – Villamossági Szaküzlet- Tiszafüred, Petőfi út 1.

POROSZLÓ
Lepkés Vendégház – Poroszló, Kossuth Lajos út 14
Tisza-tavi Ökocentrum – Poroszló, Kossuth Lajos út 41
Sarokház Cukrászda – Poroszló, Fő út 20.
Tisza-tavi Hajózási Kft. – a Tisza-tavi Ökocentrum mögött
Piros ponty Panzió- Poroszló, Fő u. 39.
Hattyú Apartman- Poroszló, Sarudi út 17.
Madárpart pihenő- Poroszló, Üdülősor 12.
Füzes Sajtműhely – Poroszló József Attila út 1.
Villa Holiday Poroszló – Poroszló, Mátyás király út 5.

SARUD
Élményfalu, a Tisza-tó Kalandközpontja – a sarudi gát
Sarud önkormányzat – Sarud, Kossuth út 93
Sulyom Tájétterem- Sarud, Kossuth út 2.

ABÁDSZALÓK
Tourinform – Abádszalók, Deák Ferenc út 1.
Abádi kikötő – Abádszalók, Abádi-gátfeljáró
Egy csepp Tisza-tó sulyomcsokoládé – Abádszalók, Őszike út 2.
Szalók Yacht Klub – Abádszalók, Attila-öböl
Lilaakác Kisvendéglő- Abádszalók, Blaha Lujza tér 3.
Borostyán Apartmanház- Abádszalók, Szivárvány út 25.
aQuarium Étterem és Vendégház- Abádszalók, Deák F. u. 1.
Szalóki Szolgáltató Kft. – Abádszalók, József Attila krt. 59/4
Pecás büfé és Rock café- Abádszalók, József Attila körút 59.

TISZASZŐLŐS
Tisza – Tavirózsa Vendégház- Tiszaszőlős, Jókai út 11.

TISZADERZS
Csónaktúrák a déli Tisza-tó térségében – Tiszaderzs, kikötő
Hatvani Dániel Könyvtár – Tiszaderzs, Fő út 20.
Katica Fagyiző és Büfé – Tiszaderzs, Fő út 10.
Horgász és eledel bolt- Tiszaderzs, Fő u. 10.
Horgász büfé- Tiszaderzs, II. belterület 1558. hrsz.
Tisza Lodge- Tiszaderzs, Ady Endre út 16.
Kárász Vendégház- Tiszaderzs, Fő út 15.
Kárász kikötő- Tiszaderzs- Tiszapart

TISZABÁBOLNA
Élményporta és Konferencia Központ-Tiszabábolna, Fő u. 90
Kérész Vendégház- Tiszabábolna, Fő út 47.

TISZANÁNA
Fekete István Könyvtár– Tiszanána, Fő u. 159.

KISKÖRE
Fahalacska Horgászbolt- Kisköre, Széchenyi István út 27/b
Tourinform iroda

BEREKFÜRDŐ
Berekfürdő Gyógy- és Strandfürdő- Berekfürdő, Berek tér 11.
Tourinform -Berekfürdő, Fürdő u. 2.
Park Étterem- Berekfürdő, Berek tér 12.
Nimród Bioszálloda és biobolt – Berekfürdő, Bajcsy-Zsilinszky utca 4.

TOVÁBBI TELEPÜLÉSEK
Kunmadaras önkormányzat
Tiszadorogma önkormányzat
Dorogma Vendégház – Tiszadorogma, Rév út 40.
Egyek önkormányzat