Utazás a gasztronómiával

2016-03-09 14:25:44

Fantasztikus összefogással mutatja be Jász-Nagykun-Szolnok megye Szolnok várossal közösen az Alföld szíve értékeit és turisztikai kínálatát a budapesti Utazás Kiállításon. Március 4-én az "Alföld Szíve Ízei" gasztronómiai bemutatót Kovács Sándor és Szalay Ferenc közös sajtótájékoztatója vezette föl. A megyei közgyűlés elnöke a turisztikai szaksajtó, a turizmusban dolgozó szakemberek előtt mutatta be Jász-Nagykun-Szolnok megye értékeit, a vezető turisztikai termékeket. Szólt a vendégforgalmi adatok kedvező alakulásáról, mely csak részben magyarázható a belföldi kereslet élénkülésével. Az, hogy a megyébe érkező vendégek és vendégéjszakák száma az országos átlagot is meghaladó - jóval 10% fölötti - mértékű volt 2014-ben és 2015-ben, az befektetett munka megtérülését is mutatja. Jász-Nagykun-Szolnok megye, az Alföld szíve elnevezéssel építjük a márkanevet. Célunk, hogy az országhatáron belül is minél szélesebb körben ismerjenek így bennünket és "Ahová a szív húz" szlogenünket - mondta el Kovács Sándor. Ugyan Cserkeszőlő és Berekfürdő hazánk 50 legkedveltebb üdülési célterületei között van, de emellett megyénk egészségturizmusa, a nagy rendezvények, az ökoturizmus és a kulturális örökségünk széles tárháza számtalan módon igyekszik megyénkbe csábítani a vendégeket.

 


Szalay Ferenc polgármester úr Szolnok város hamarosan nyíló két új kiemelt jelentőségű attrakciójának - a RepTárnak és a Söráriumnak - bemutatása mellett szólt a város jövőbeni jövőbeni turisztikai fejlesztéseiről is. A tiszai kikötő, a Művésztelep, a tiszaligeti fürdő mind-mind a turisztikai célokat szolgáló beruházások részei lesznek.A város gasztronómiai csemegéje, a szolnoki habos isler mellett a jövőben nagyban építünk a tiszai halételek népszerűsítésére - hangzott el Szalay Ferenctől.


Az "Alföld Szíve Ízei" gasztronómiai bemutatón a vendégek ízelítőt kaptak a megye finomságaiból, tájjelegű ételeiből. Nagy sikere volt a karcagi birkapörköltnek,a ferdinándnak, a mezőtúri kolbásznak, szaláminak, savanyúságnak, a túri perecnek, a szolnoki gulyás pogácsának, a tiszai sült halnak, kétpói szilvapálinkának, a jászsági méznek és égetett tortának, a szolnoki habos islernek, az abádszalóki kézműves csokoládénak. Köszönet érte minden közreműködőnek!

Március 4-én a gasztronómiai program kisérőrendevénye a Tisza-tónál megálmodott Természet Operaháza projekt bemutatása volt, amelyet Lőrincz Judit operanékesnő és táncosainak előadása színesített.