Jász-Nagykun-Szolnok megye Magyarország keleti felében, az Alföld közepén hét megyével határosan helyezkedik el. A megyét alkotó Jászság, Nagykunság, Szolnok és térsége, Tiszazug, valamint a Tisza-tó térsége a tájegységre jellemző hagyományokat őriz sajátos táplálkozási kultúrájában. Az eredeti magyar jó ízek jelentik e vidék egyik legfontosabb vonzerejét.

A jászok és a kunok életében a táplálkozás rendszerének formálója volt a korán kialakult polgári mentalitás, a földvagyon gyűjtésének fontossága, s a mindennapi életvitelben kötelező takarékosság. Az ünnepi étkezések megengedték az újítások alkalmazását, de a hétköznapok étrendjét az alapanyagok szűk köre és a heti étrend kötöttsége jellemezte. A jász ember a táplálkozás terén is mértéktartó volt. Étrendjében főként a levesek, tésztafélék, valamint a könnyen és gyorsan elkészíthető egytálételek kaptak hangsúlyt. A jászok erős katolikus hite meghatározó volt, így a böjtök megtartása a zsírtalan ételek, az olaj és a káposzta nagyobb arányú használatát eredményezte. Húsétel leginkább csak hétvégeken és ünnepnapokon került az asztalra.  Számottevő a tej és a tejtermékek fogyasztása is, amely megkülönbözteti a Jászságot környezetétől. A kunok református vallásúak voltak, csak nagypénteken tartottak szigorú böjtöt. A nagykunsági emberek jelentős mértékű húst fogyasztottak.
A népi táplálkozás sok elemét ma is érdemes alkalmazni, hiszen napjainkban megnőtt az egészséges életmód iránti igény. Jász-Nagykun-Szolnok megye népi ételeinek, és táplálkozási rendjének közelebbi megismerése képet ad arról, hogy az itt élők néhány alapanyagból milyen változatos, ugyanakkor ízletes ételeket tudtak készíteni.

Levesek

Az Alföld népei általában mindennap ettek levest, de nagy munkák idején bizony estére tolódott még a leves elfogyasztása is. Leggyakrabban tej- és tésztalevesek készültek. A tejlevesekbe is került valamilyen tésztaféle. A tésztalevesekhez a zöldségeket vízben megfőzték, zsírban vöröshagymát pirítottak, fűszerpaprikát tettek rá, és belekeverték a levesbe, végül ha összeforrt leszűrték és galuskát is főztek bele. Ez a pirított leves, amit reszelt tésztával vagy más tésztával is főztek. Ugyancsak pergeléssel készült a laktató kötött galuskaleves. Betétjéhez a tésztát kinyújtották, megkenték só, fűszerpaprika, esetleg apróra vágott, párolt vöröshagyma keverékével, feltekerték, elvagdosták, majd csomóra kötötték. A gombóclevesek közül közismert a krumpligombócot is tartalmazó hagymás zöldségleves. A gyümölcslevesek friss és aszalt gyümölcsökből egyaránt üdítően ízletesek. A konyhakertek terményeiből változatos zöldséglevesek főzhetők.  Megyénkben ma már alig ismerik a korpacibere, cibere, kiszi leves, amelyekhez a korpalevet pár napig erjesztették, majd tojással, esetleg kölessel, tejföllel ízesítették. Húslevesek készülhetnek sokféle húsból, beleértve a füstölt sertéshúst is. Kezdetben cérnametéltet, később szinte kizárólag csigatésztát tettek a húslevesbe. Disznóvágást követően a belsőségek felhasználásával készült gömböclevest, vagy savanyú levest fogyasztottak. Az alföldi gulyásleves a kockára vágott krumpli mellett hosszúra vágott zöldségféléket is tartalmaz.

Mártások, főzelékek és öregételek

Megyénkben a század elején még nagy jelentősége volt a különböző mártásoknak. A gyümölcsből készült mártásokat, valamint a sóska-, spenót-, hagyma-, fokhagyma-, a torma- és a zsemlemártást leggyakrabban a levesből kivett főtt hússal tálalták. A paradicsom- és a tormamártás régebben a lakodalmi ételsor részei is voltak. A mártások fogyasztása nagymértékben elősegítette a húsok emésztését. A tiszafüredi Hotel Hableány helyi specialitása  a  sulyommártás, ami gesztenyére emlékeztető ízű Tisza tavi növényből készül.
A főzelékek közül a friss és száraz hüvelyesekből készített ételek voltak a legnépszerűbbek. A törve bab, tört bab tetejét régebben zsírban megfuttatott vöröshagymával „kenték ki”, ami a tört borsóhoz hasonlóan, friss cipóval tálalva igen finom eledel. A savanyúkrumlit tejföllel és babérlevéllel ízesítették, de készítettek főzeléket édeskáposztából is. A töltött káposzta böjt idején fogyasztott változata a böjti takart, böjtös káposzta, amelybe nem került hús.
Az Alföld legjellegzetesebb ételei voltak a bográcsban főtt öreg- vagy keményételek, melyek a pásztorok fő étkei közé tartoztak. Elnevezései változatosak. Lebbencsből vagy tarhonyából készült leggyakrabban, ritkábban reszelt tésztával. Déli harangszóra általában elkészült a bográcsban az ebéd 4-5 fő részére. Tiszafüreden az ebéd elkészültét a bogrács hatszori körbeforgatásával jelezték. A kellemes illatú ételt a kutyagerincre /fából készült, kerek alakú eszköz/ helyezték, majd előírásszerű sorrendben kellett belőle enni. Az egy edényből való evés az étel jellegéből adódott. A kerekfejű, hosszúnyelű fakanál nemcsak az étel kevergetésére, hanem annak kimerésére is szolgált.
 Többnyire szombatonként került az asztalra a paprikás krumpli, melybe a Jászságban két tojással galuskát is főztek, hogy ne legyen ragadós. A karcagiak szerint tejföllel ízesítve még finomabb ez az egyszerű étel.

Főtt tészták, kásák

Megyénkben a heti étrenden belül szerdán, pénteken, esetleg szombaton tésztás napokat tartottak. Ilyenkor főtt tészták készültek különböző formában. Az ízesítés rendkívül változatos: túrós, mákos, diós, lekváros, prézlis, mazsolás, tepertős és lekváros. Ez utóbbi helyi elnevezései: mocskos vagy piszkos tészta. A galuska is sokféleképpen készült: túró, tojás, tepertő, prézli vagy káposzta hozzáadásával. A tésztaételek fontos részét képezték a böjti táplálkozásnak, többek között így került az asztalra karácsonyeste és szilveszter este is mákos tészta, melynek fogyasztásától sok pénzt reméltek. A mákos tészta népies neve angyalcsík, angyali csík /angyali tészta/ a természetfeletti hatalmakkal való kapcsolatra utalva.
A kásaételek alapanyaguk, ízük és elkészítési alkalmuk alapján csoportosíthatók. Készültek burgonyából, különböző gabonafélékből, ízesítésük lehetett sós vagy édes. A krumplikását pirított hagymával tálalták. A kölesből készült kását ma már alig ismerik. Igazán jó kását a férfiak tudtak készíteni, mert erő kellett ahhoz, hogy 32-szer megfordítsák leégetés nélkül.  Régebben gyakori volt a kiszaggatott, hagymás zsírral megöntözött kukoricakása és a különböző sütemények.
Az alföldi lakodalmak fontos része volt az édes ízű, rizst tartalmazó tejbekása kínálása. Az ünnepi étkezés végén a főzőasszonyok bekötötték a kezüket, s úgy szedték a kásapénzt. Karácsonykor, szilveszterkor és újévkor azért ettek édes ízű kását, hogy eljövendő életük is édes és pénzzel bővelkedő legyen.   Szüretkor a kása általában valamilyen gabonaféléből juhhús hozzáadásával készült. 

Hússal készült főételek

A szegényebbek heti étrendjében csak vasárnap került hús az asztalra. A tehetősebbek gyakrabban fogyasztottak húsételt: általában kedden és csütörtökön, azaz a húsevő napokon, s egyúttal ezek voltak a legényjáró napok is, hogy a fiúk a család jobb oldalát lássák. A megyén belül legnagyobb arányban sertést, emellett a Nagykunságban ünnepi alkalmakkor birkát is vágtak. A disznóvágás mindenütt ünnepnek számított, a szegényebbek 1-2, a gazdagabbak több sertést öltek le az év folyamán. Ezeken a napokon az étkezések hagyományosan sok húsételt tartalmaztak. Hurkát, kolbászt, különböző szalonnát, pácolt vagy zsírba lerakott húst, sonkát, gömböcöt, majd később disznósajtot, esetleg hájas pogácsát is készítettek. A sertéshálóba, keszkenőbe tett hurkát vagy kolbásztölteléket takarcsnak nevezték, de ma már kevés helyen készítik. Sertésből, marhából, birkából és baromfiból gyakran főtt otthon és a pásztoroknál is  pörkölt, illetve paprikás. Ünnepi ételnek számított, így keresztelőkön, lakodalmakban és torokon elmaradhatatlan fogás volt. A lakodalmak során a paprikást kulcsos kaláccsal, rostélyossal is kínálták.
A Tisza és Körös folyó halban gazdag vizeiben sokféle halat fogtak, melyeket változatosan készítettek el. Legegyszerűbb volt a nyárson sült hal, alkalmanként azonban agyagban is sütötték, paprikás lisztbe /kukoricalisztbe/ mártották, vagy kirántották. Az e vidéken készülő halászlé nem tartalmaz tésztát. Az apró halakból, a halfejekből és farkakból összefőzött  masszát alaposan átpasszírozzák és markánsan ízesített kivonatot készítenek. Ismert étel volt a harcsapaprikás is, ugyanakkor szinte már feledésbe merült a csíkos káposzta, melyet úgy készítettek, hogy az apró halakat belefőzték a paprikásan elkészített savanyú káposztába.

A kenyér és a kenyértésztából készült sütemények

A kenyérsütés a hét meghatározott napján történt. A sütés gyakorisága a család létszámától és a birtok nagyságától függött. A pénteki tiltás miatt a kenyérsütés napja a Jászságban általában szombatra, esetleg keddre esett. A megyében élő kenyérsütögető asszonyok Kunszentmártonból, Karcagról és Kisújszállásról vitték a kenyeret eladni a piacra. Kenyérsütés napján az emberek ritkán fogyasztottak friss kenyeret. A kenyérrel együtt mindig sütöttek lángost, amit a kenyér sütését megelőzően raktak a kemencébe, majd zsírosan, tejfölösen vagy fokhagymásan ettek. Reggelire kacsazsírral kenték meg a zsíros lángost, a lekváros lángost zsír helyett lekvárral ízesítették. Ugyancsak a kenyérrel együtt sütötték a cipót vagy kiscipót, amelynek ízesítése lehetett zsíros vagy tojásos. A cipót kétfelé vágták, a belsejét bevagdosták, majd zsírt kentek bele. A tojásos héjas tojással, míg a kolbászos kisebb darab kolbásszal készült.  A teknőben lévő tésztamaradékot is hasznosították: a tésztát felkaparták, sóval, zsiradékkal összegyúrták, néha fűszerekkel, például köménymaggal ízesítették. Hajtogatással, zsírozással, esetleg valamilyen töltelékkel ízesítették a kenyérlepényt, melynek tésztája sütéskor szétnyílt és könnyebben emészthető volt. Nem kötődött a kenyérsütés napjához a guba készítése.  A tésztát ujjnyi vastagra sodorták, egészben vagy feldarabolva megsütötték. Étkezés előtt a tésztát meleg vízzel vagy tejjel leforrázták és cukrozott, mézes mákot, ritkábban túrót vagy sajtot szórták rá.    Hasonlóan készült a karcagiak nagypénteki böjti étele. A böjti változatot csak vízzel forrázták le, hétköznapokon tepertővel tették ízletesebbé.

Kalácsok

Az egyszerű formájú kalács már a középkorban ismert voltak. Tésztája gazdagabb összetételű a kenyérnél. Kalácslisztből tojással és zsiradékkal összegyúrva készült. Sütése elsősorban a karácsonyhoz kötődött, de más ünnepeken is jelentős szerepe volt az ételek sorában, gyakran az adott ünnepre jellemző formában. Versike is megörökítette az ünnepi kalács fontosságát: „Karácsonyra kalácsot, Újesztendőre rétest, Húsvétra (pünkösdre) kenyeret, ha lehet!”                                                                                                          
A tölteléket nem tartalmazó kalács neve és formája nagyon változatos. Fahéj, szegfűszeg, kakaó, sós kalács esetében őrölt bors hozzáadásával ízesítették a kalácsot. A kakaóval készített változat szeleteléskor nagyon szép mintát mutat. A töltelék lehet mák, dió, lekvár, fahéj, alma és mazsola. A formázást tekintve legegyszerűbb volt a tepsiben sült cipókalács. Az egyszerű kalácsot két szálból fonták, míg a fonott kalácsok, fonottak, vagy fonatosak 2-4 szálból készültek. Gyakran előfordult, hogy egy vagy két szálból álló koszorúval, sodrott szállal körbekerítették. A fonott kalácsok érdekes változata a dupla fonott Újszászon és Jászboldogházán, valamint a kétszínű, kakaóval ízesített márványkalács. Az ünnepre sütött kalácsok a megyén belül gyakran kerek formájúak voltak, s elnevezésük is igen változatos.  A legnehezebben elkészíthető kalácsok közé tartozik az 5 vagy 9 ágból fonott rostélyos, lakodalmi kalács vagy lagzikalács. Ezeket ma is gyakran sütik és kínálják a vendégeknek. Kunhegyesen és környékén nem kerek, hanem négyszögletes alakú az ablakos kalács. Mindkét típusú kalácsnál az egyes szálak készülhetnek sodrott szálból is, ezt nehezebb elkészíteni, de formája sokkal tetszetősebb.  A jászsági lakodalmakban  jellegzetes volt a 9 szálból font kalács, amiből a lakodalom előtti szerdán sütöttek a vendégek számától függően 50-100 darabot. Ebből kapott minden vendég, aki ajándékot hozott az ifjú párnak, ezt tűzte botjára a vőfély, és ebből ajándékoztak egy-egy üveg bor kíséretében a papnak és a kántornak. Gyakran dobáltak belőle a nézőknek, kíváncsiskodóknak a templomba menet. Ez a kalács fogadta a lakodalmas házba érkező vendégeket, ezt tálalták este és éjfélkor a pörkölt, paprikás valamint a sült tyúk mellé is. Kürtőskalácshoz hasonlóan készültek kis méretű sütemények, általában csutkaszárra tekerve. Figurális kalácsok közül leginkább madár alakú kalácsot sütöttek karácsonyra. Gyakran jutott belőle a kántálóknak is. Húsvétkor ilyen kalácsot kaptak a Jászságban a locsolók.   Galambon kívül formáztak rózsákat is, amit nem önállóan sütöttek ki, hanem a kalácsok díszeként. Az ünnepekre sütött kalácshoz kapcsolódó hiedelmek hasonlóak a kenyéréhez.  Karácsonykor gyakran érintetlenül hagyták az asztalon, nem volt szabad késsel vágni, csak törni illett belőle. Fogyasztása összefüggésben volt a termékenységvarázslással és az agrárrítussal. A kerek alakú kalács az örökkévalóságot, azaz Jézust jelképezte.

Tepsiben és zsiradékban sült sütemények

A tepsiben vagy kemencében készült sütemények közül legegyszerűbbek a pogácsák. A zsíros és vajas pogácsán kívül kedvelt a kukoricás, krumplis és a hájas pogácsa is. A lepény nevű tészta egy- vagy kétrétegű lehetett. Ünnepi tésztának számított és a lakodalmak elmaradhatatlan része volt a túrós lepény, a jász túrós lepény.  Alsó része kelt tésztát tartalmazott, tölteléke gazdagon ízesített túrótöltelék, ami lehetett édes, mazsolával ízesítve de kapros, sós is. Tetejére gyakran került tejföl.  Szegényebb változata a paraszttúrós, melynél a túró egy részét áttört krumplival helyettesítették.  Az ünnepek, elsősorban a búcsú, újév és a lakodalom jellegzetes süteményei a rétesek. Az Alföldön gyakoribb volt a húzott változata, melynek tésztája papírvékonyságú. Ízesítése rendkívül változatos, mert lehetett: mákos, diós, túrós, meggyes, cseresznyés, tökös, sütőtökös, krumplis, rizses, sárgarépás. Elsősorban böjti eledelként, tavasszal sütötték a szervezet tisztítását is célzó csíramálét.  Mindennap locsolgatva 6-8 napig csíráztatták a búzát, majd a kicsirázott, sok gyökérrel rendelkező növényt ledarálták, levéhez lisztet kevertek és kevés sóval ízesítve kisütötték. Rendkívül édes, általában kanállal ehető sütemény. A vízen kullogó tésztája hasonlít a kalácséhoz. Nevét onnan kapta, hogy a tészta kelesztése különlegesen történik: a tésztát konyharuhába téve egy kanálra vagy sodrófára kötik, majd vízzel telt vödörbe merítik. Ha megfordul, akkor jól megkelt a tészta, amit ezután kinyújtanak, kifli alakúra sodornak, kristálycukorba megforgatnak.  Ettől nagyon kellemes, karamellhez hasonló ízű lesz.  Mezőtúr környékén, a vízen kullogót csutkaszárra tekerték, s úgy forgatták bele a kristálycukorba. Jellegzetes nagykunsági finomság a ferdinánd, amely lakodalmi édességként is szolgál. Szintén kelt tésztából készül, melyet kristálycukorral töltenek és feltekernek. Sütés közben   kockacukorral felforralt tejjel locsolgatják. A perecfélék ugyancsak változatosak és elterjedtek voltak megyénkben. Tésztájuk hasonló a kalács tésztájához, esetleg több tojást tartalmazhatott.  Az ismert forma szerint általában egy szálból sodorták a pereceket. Méretük kicsi, átmérőjük többnyire 4-6 cm. Lakodalmakkor a kíváncsiskodóknak rostából szórták termékenységvarázsló célzattal. A kelesztés nélküli tészták csoportjába tartoznak azok, amelyeket kavarás, gyúrás után zsírban sütnek ki. A palacsintán kívül elterjedt a különböző elnevezésű csörege. Régen ünnepi eledelként, lakodalmakkor, keresztelőn fogyasztották, majd átkerült a vasárnapi étrendbe.
A pörkölttortát, a grillázst dióból vagy mandulából készítették. Ínséges időkben tökmagot tartalmazott. Formázása nagy gyakorlatot és jó kézügyességet igényel. A cukrot tiszta, hibátlan lábasban folytonos keverés mellett, sötétebb sárga színűre kell felolvasztani, és bele kell tenni az olajos magvakat. Igény szerint különböző alakúra lehet formázni, és tojásfehérjehabbal felvert porcukorral díszítik. Lakodalomban a legnagyobb és legszebb díszítésű torta mindig az ifjú páré volt, galambot vagy szívet helyeztek a tetejére. A lakodalom során a tortát széttörték, és minden meghívottnak jutott belőle.